Extrém takarítás

Extrém takarítás hétvégén

Extrém takarításra kérte fel cégünket egy kétségbeesett ügyfelünk.Elmondása alapján közeli hozzátartozója demenciában szenved és nem engedte be őket a lakasba már jó ideje.Történetesen a közeli hozzátartozó most kórházba került és be tudtak jutni a lakásba,de ami ott fogadta őket az igencsak gyomorforgató látvány és bűz egyaránt volt.

A hozzátartozója imádja a macskákat,így nem csak a saját macskáját engedte be a lakásba hanem a környék összes kóbor macskáját is.Etette őket rendszeresen.Azok pedig a szoba egy bizonyos helyen végezték dolgukat ami ebben az esetben egy 5 méteres szekrény mögötti hely volt.

Orrfacsaró bűz fogadott bennünket.Nem csak a lakás elhanyagoltsága,gyüjtögetés,több métres pókhálók,de még a több méteren és magasságban lévő macska ürülék  látványa is iszonyú volt.

Fertőtlenítéssel:ózonnal és ködgenerátoros fertőtlenítéssel kellett kezdenünk.

Lássuk milyen veszélyt hordoz a macska ürülék:

Bartonellózis:

A macskakarmolási betegség, vagyis bartonellózis, bakteriális megbetegedés. Az emberek fertőzött kullancs csípése vagy macskakarmolás útján kaphatják el a betegséget. Akkor is kialakulhat fertőzés, ha a fertőzött macska megnyalja egy ember nyílt sebét. Az emberekben duzzadt nyirokmirigyek, láz és fejfájás jelzi a betegséget, ami általában magától elmúlik, de a gyógyulás akár több hónapot is igénybe vehet. Súlyos esetben antibiotikum kezelés szükséges

Fonalféreg:

 Az emberek a macskákban gyakran előforduló fonalféreg fertőzést is elkaphatják. Ha a fertőzött macska ürülékében lévő féreglárva emberi szervezetbe jut, a kifejlődő féreg a szemben, a májban, az agyban vagy a tüdőben is megtelepedhet, súlyos következményekkel járva. A fonalféreg a gyermekekre a legveszélyesebb, akik könnyebben érintkezésbe kerülhetnek a macskaürülékkel. A fertőzés élősködő elleni szerekkel kezelhető.

Egyes betegségek átterjedhetnek a macskákról emberekre is 

A leggyakoribb tévhitek a kutya bolháról

A bolhák számos problémát előidézhetnek kedvencünknél, éppen ezért fontos, hogy tisztában legyünk a veszély mibenlétével. Te mennyire vagy tájékozott a témában? Tedd próbára tudásod kvízünkkel!

Toxoplazmózis:

A toxoplazmózis a terhes kismamákra és a legyengült immunrendszerű betegekre a legveszélyesebb. A parazita a macska emésztőszervrendszerében telepedik meg, és az ürülékén keresztül jut át másokra. A megfertőződött anyák a betegséget átadják magzatuknak. A fertőzött csecsemők születéskor nem feltétlenül mutatnak tüneteket, idősebb korukban azonban vakság vagy szellemi fogyatékosság alakulhat ki. Az emberi toxoplazmózis fertőzést több gyógyszer kombinációjával kezelik, de a parazita végleg megmaradhat a szöveti sejtekben.

Toxoplazmózis 

toxoplazmózis

Amikor a család gyermekáldás előtt áll, sok macskatartó elbizonytalanodik: gyerek és macska megfér egymás mellett? A leendő szülők különösen egy parazitafertőzés, a toxoplazmózis miatt aggódnak.

Toxoplazmózis,mit is jelent pontosan?Védetség

  1. Óvintézkedések
  2. Mekkora a veszély?

Toxoplazmózis – mit is jelent pontosan?

A toxoplazmózist egy egysejtű parazita, az ún. Toxoplasma gondii idézi elő. Ezen élősködő köztigazdájának számítanak az emlősök és a madarak, a végleges gazdája pedig a macska. A Toxoplasma gondii ugyanis csak a macska vékonybelében tud szaporodni, a fertőzött cicák ürülékükben választják ki az oocisztákat. Így azok bekerülnek a talajba, ezáltal a köztigazdák (disznók, marhák, egerek vagy madarak) magukhoz veszik a kórokozókat a táplálékkal és indul elölről a körforgás…

A paraziták által terjesztett betegség úgynevezett zoonózis, ami azt jelenti, hogy állatról emberre képes átterjedni – tehát az emberek is megfertőződhetnek a Toxoplasma gondiival. Ez megtörténhet, ha közvetlenül érintkezünk a talajban található oocisztákkal a kerti munka során,  vagy ha nyers, ill. félig nyers húst, mint például tatár bifszteket, sonkát vagy Mettwurst-ot (német nyers kolbászt) fogyasztunk. A macskatartók a cica székletével való érintkezés során fertőződhetnek meg.

Egy egészséges felnőttnél a fertőzés tünetmentes, viszont legyengült immunrendszer esetén koordinációs problémákat és görcsöket okozhat. Ha egy állapotos nő megfertőződik, akkor is csak ritkán jelentkeznek tünetek, azonban a fertőzés kihathat a születendő babára. Minél korábbi szakaszban történik, annál súlyosabb tüneteket eredményezhet: a vízfejűségtől a vetélésig sok mindent okozhat. Ezért nem csoda, hogy a leendő szülők a toxoplazmózissal való fertőzést minden áron el akarják kerülni!

Toxoplazmózis elleni védettség

Fontos tudni, hogy ha az ember egyszer megfertőződik a toxoplazmózissal, akkor szerencsére immunissá válik. Ha a kismama várandósság előtt már érintkezésbe került a toxoplazmózissal, akkor már nem tudja többször megfertőzni a kórokozó. Ebben az esetben biztonságban van Ön és kisbabája is. Azok a macskabarátok, akik már évek óta takarítják a macskatoalettet vagy kertészkednek, általában már korábban megfertőződtek toxoplazmózissal anélkül, hogy észrevették volna. Ekkor nem áll fenn az újrafertőződés veszélye. Az orvos vérvizsgálattal könnyen megállapíthatja, hogy találhatók-e antitestek a szervezetében. Ez a teszt sok országban már standardvizsgálatnak számít a terheseknél.

Mi a teendő, ha a macskabarát leendő anyuka nem védett a toxoplazmózis ellen?

Óvintézkedések

Ne aggódjon! Attól, hogy nem immunis, nem kell szeretett cicájának elköltöznie a következő kilenc hónapra! Egyszerű óvintézkedésekkel minimalizálható a fertőzés kockázata.

Ne felejtse el, hogy nemcsak a macskaürülékkel való érintkezés által fertőződhet meg, hanem nyers vagy félig nyers hús fogyasztásával is. Ha nincsenek antitestek a terhes nő szervezetében, semmi esetre se egyen vagy készítsen nem megfelelően átsütött húst. Továbbá a kerti munkát is ajánlott kerülni. A kórokozó kedvező körülmények között, mint pl. nedves talajban akár évekig is elélhet gazdatest nélkül. A gyümölcsöket és zöldségeket alaposan meg kell mosni, mivel a csigák és rovarok érintkezhettek a macskaürüléken keresztül a parazitákkal.

Majdnem mindegyik emlős lehet a kórokozó hordozója. Miután kiválasztódott, átterjed a következő gazdára. A kijárós cicák a talajban végzik a dolgukat, kapcsolatba kerülnek más macskákkal, adott esetben az ürülékükkel is, valamint vadásznak rágcsálókra, ill. madarakra is. Tehát nem csoda, hogy a legtöbb macska megfertőződik toxoplazmózissal élete során. A cica a Toxoplasma gondii egyetlen végleges gazdája: csak az ő belében szaporodik és belőle választódnak ki az oociszták. Ha újra megfertőződik a macska, csökken a kiválasztott oociszták  száma – így a megfertőződés veszélye is csökken.

Hogy biztosra menjünk, az állatorvos vér- és ürülékvizsgálattal megállapíthatja, hogy cicája fertőzött-e. Ha igen, a várandósság ideje alatt ajánlott kedvencét barátoknál elhelyezni. Az is egy alternatíva, hogy a kismama nem takarítja a macskatoalettet, nem eteti a macskát nyers hússal és a szőrpamaccsal való minden egyes érintkezés után alaposan kezet mos. Továbbá azt is érdemes tudni, hogy annál nagyobb a fertőzés valószínűsége, minél tovább marad az ürülék a macskatoalettben. Az lenne az optimális, ha a macska wc-t minden nap egyszer forró vízzel kiöblítenék – de természetesen ezt ne a terhes nő végezze!

Sömör:

A sömör gyakori gombás fertőzés macskákban, amely közvetlen érintkezés útján átkerülhet emberre is. A sömör a macskákban magától gyógyul, a fertőzött embereket azonban vény nélkül kapható gombásodás elleni készítményekkel kell kezelni.

Veszettség:

veszettség nemcsak denevérekről és rókákról, hanem macskákról is átkerülhet az emberekre, ezért is olyan fontos a veszettség elleni védőoltás a háziállatok számára. A vírusfertőzést emberekben oltás sorozattal kezelik. Kezelés nélkül halálos lehet

A macskák AIDS betegségét, a macska immundeficiencia vírus és a macska herpesz macska-specifikus betegségek így nem juthat át az emberekre. A fertőző macskabetegségek ellen leginkább józan gondolkodással és megfelelő higiéniával védekezhetünk. A legfontosabb az, hogy mindig megfelelő körültekintéssel kezeljük a macskaalmos dobozt, amely az állat ürülékét tartalmazza

Extrém takarítás Budapest

Extrém takarítás Budapest 5. kerület

Extrém takarítás Budapest 6.kerület

Extrém takarítás Budapest 7.kerület

Extrém takarítás Budapest 8 kerület

Extrém takarítás Budapest 9.kerület

Extrém takarítás Budapest 10.kerület

Extrém takarítás Budapest 11.kerület

Extrém takarítás Budapest 20.kerület

Extrém takarítás Budapest 21.kerület

Extrém takarítás Budapest 23.kerület

Extrém takarítás Budapest 22.kerület

Extrém takarítás Budapest 14. kerület

Extrém takarítás Budapest 15.kerület

Extrém takarítás Budapest 18.kerület

Extrém takarítás Budapest 15.kerület

Extrém takarítás Budapest 16.kerület

Szólj hozzá!