Festés kezdőknek

Festés kezdőknek is mindig problémát okoz hisz nehéz jó szakembert találni aki tisztességesen elvégzi az általunk megálmodott falak festését. Ha találunk is ilyet az sajnos hosszú hónapokra be van táblázva. Így amikor felmerül a gondolat, hogy ráférne már a lakásra egy festés de szakember hiányában úgy döntünk, hogy ezt saját magunk végezzük el és nem bizzuk szakemberre akkor azonnal meg is rémülünk ettől, hiszen ez óriási munkát jelent.

Festés kezdőknek


Főleg, ha eközben nem költözünk el otthonról (mert ugye ez a ritkább eset), hanem szobáról-szobára haladva állunk neki, és amíg az egyik helyiséget festjük, addig átköltözünk a másik szobába, majd mikor végeztünk haladunk tovább, költözünk mi magunk, és a bútoraink egyik szobáról a másikra.

Nézzük mit is tegyünk…lépésről lépésre: Festés kezdőknek

De ahhoz, hogy ne csússzanak ki a dolgok a kezünkből, összeszedtünk 12 lépést, /nem csak festés kezdőknek szól/hogy lépésről lépésre haladva, követve a munka helyes menetét, gyors és frissítő átalakulásban legyen része a szobájának, otthonának.
Első lépésként fontos meghatározni, hogy milyen színeket szeretnénk az új otthonunkba. Az új színeket befolyásolhatja az ízlésünk, és a szoba adottságai is. Hiába ragaszkodunk a sötét színekhez egy kisméretű szobába, oda nem ajánlottak, mert még kisebbé teszik a szobát.

Egy fontos tipp:
mielőtt megvennénk a festéket, érdemes színmintát kérni, hogy valóban az általunk kiválasztott szín lesz-e a megfelelő a szobába, na és persze a falra felkenve is megegyezik-e az ízlésünkkel.

Már itt el kell döntenünk, hogy egyszínű falakat szeretnénk-e vagy sem. Persze utólag is van lehetőség egyedivé tenni az egyszerű-egyszínű falakat, hiszen erre kiválóan alkalmas a faltetoválás, de lehetőségünk van arra is, hogy széles ragasztócsíkok segítségével, kontrasztos színekkel akár falmintákat fessünk az egyszínű falakra.


Kizárólag minőségi festékekkel és eszközökkel dolgozzunk! Nem csak festés kezdőknek szól’
Ha nem így teszünk, akkor fennáll annak az esélye, hogy nem lesz mutatós, és elvárt a végeredmény, amit gyengébb, silányabb termékeknek köszönhetünk majd.

Mire lesz szükségünk?

  • festékre,
  • takarófóliára,
  • néhány száraz törlőre,
  • ragasztószalagra,
  • ecsetre,
  • festőhengerre és annak tálkájára,
  • glett anyagra,
  • glettvasra,
  • valamint létrára is.

Mennyi időt vesz igénybe a teljes művelet?

Mivel vélhetően nem vagy profi festő, átlagos, 15-20 négyzetméteres szobára három napot számolj. 

Szobafestés saját kezűleg

Miért szükséges ennyi idő és persze nem csak festés kezdőknek?

Az első nap többnyire az alábbiakkal fog eltelni:

  • A szoba kiürítése: Feltéve, hogy nem üres lakásról van szó, ki kell vinned a bútorokat egy másik helyiségbe. Vagy minden bútort a szoba közepére kell tolnod.
  • Minden olyan pont letakarása, amit nem szeretnél összefesteni. Ide a következőket sorolhatjuk: 
  • A padló, a szoba közepére tolt bútorok: ezeket fóliával takard be. Célszerű nem a legvékonyabb, legolcsóbb fóliát megvenned. Nehéz lesz dolgozni vele, és könnyen ki fog szakadni.
  • Ajtók, ablakok, padlószegőléc, fűtés csövek, radiátor, dugaljak stb.: Ezeket maszkoló szalaggal ragaszd körbe. A maszkoló szalag egy téphető anyagú öntapadós szalag, melyet a festés után el tudsz majd könnyen távolítani, és segít elkerülni, hogy összefestékezzél mindent. Festék szaküzletben segítenek a megfelelőt kiválasztani.

Festés kezdőknek:1. lépés:
Ürítsük ki a szobát, vagy ha ez nem megy, akkor toljuk össze a bútorokat a szoba közepére, és takarjuk le őket védő vagy takarófóliával.
Erre egyrészt azért van szükség, hogy se a padló, sem pedig a bútorok ne legyenek festékesek.

Festés kezdőknek:2. lépés :
Tisztítsuk meg a mennyezetet és a falakat, készítsük elő a falat a festésre. Haladjunk mindig fentről lefelé, vagyis kezdjük a mennyezettel. Ez azt jelenti, hogy a plafonról, majd a falakról el kell távolítani a port (porszívóval és egy puha kefével), illetve a szennyeződéseket és a zsírfoltokat (enyhe mosogatószeres vízzel és egy cellulóz szivaccsal, majd öblítsd le tiszta vízzel).

Sajnos előfordul, hogy a fal előkészítése sok esetben tovább tart, mint maga a festés. Főleg, ha korábban tapéta volt a falon, azt először be kell vizezzük, majd spaklival lekaprani, ha festék volt rajta, akkor azt csiszolópapírral kell átdörzsölni. Mindez azért borzasztó fontos, mert a későbbi szín foltosodását előzhetjük meg ezzel.

3. lépés:

Javítsuk ki a falakat. Ha a falon sérülések, egyenetlenségek vannak, akkor azokat javítani kell ún. glett anyaggal. Ezt óvatosan vigyük fel a felületre a glettvas segítségével, és simítsuk egyenesre.  Ha a fal úgy kívánja, akkor gombásodás ellen is kezelni kell a felületet, ezt is hengerrel vagy ecsettel tudjuk megtenni.

4. lépés:

Használjuk a festőszalagot. Erre azért van szükség, hogy azokat a felületet megóvjuk, amiket nem szeretnénk összemaszatolni a festékkel. Ilyenek például az ajtó- és ablakkeretek, a parkettaszegély, a lambéria széle, díszlécek stb. Ez nagyon fontos, mert sok bosszantó takarítást spórolhatunk meg vele. Utólag isszuk meg a levét, ha kihagyjuk.

5. lépés:

távolítsunk el mindent a festeni való falról. Távolítsuk el a csillárt, a villanykapcsolót és fali dugaszt. És minden mást, ami még a falakon található.

festés lépései