Aprólékos takarítás a mosógépedben 5 helyen

Aprólékos takarítás a mosógépedben 5 helyen

Aprólékos takarítás a mosógépedben 5 helyen a ruháinkat napi szinten hordjuk, azok érintkeznek a bőrünkkel és sokszor, például kisebb gyerekek vagy allergiások esetében akár komoly irritációt is jelenthetnek a nem megfelelően tisztított ruhák.

Az elhanyagolt, koszos mosógépek egyik legszembetűnőbb jele a rossz illatú, dohos ruha. Hiába mossuk ki őket öblítővel, mégis büdösek, poshadtak lesznek. Ez néha a nem megfelelő szárítás hibája, gyakoribb azonban, hogy a problémát a koszos mosógép okozza

Ezeknek a készülékeknek a működésükből adódóan nedves és általában meleg a belseje. Ez pedig tökéletes táptalajt jelent a penészgombák és baktériumok számára. Az így felgyülemlett kosz, penész és gombaspórák pedig a ruhákra kerülhetnek. Sajnos ez akár komoly egészségügyi problémákhoz is vezethet, azon túl, hogy a ruháink kényelmetlenek lesznek tőle.

Nézzük hát meg, hogy milyen lépéseket tehetsz meg az aprólékos takarítás a mosógépedben 5 helyen, hogy a problémát elkerüljük!

Megfelelő gondoskodással jóval tovább működik, szebben mos, és a kellemetlen szagok is messzire elkerülnek.A mosógép ma már nélkülözhetetlen háztartási segédeszköz. Annyira megszoktuk, hogy a háztartási rutinunk elképzelhetetlen nélküle – a legtöbb családban minden nap (kisgyerekeseknél egy nap többször is) beindítjuk, és elégedetten szedjük ki belőle a patyolattiszta, illatos ruhákat.

Annak érdekében, hogy ez így is maradjon, összegyűjtöttünk néhány hasznos tippet, hiszen mint minden háztartási eszköz, a mosógép is rendszeres gondoskodást és aprólékos tisztítást igényel, még akkor is, ha úgy tűnik, hogy minden rendben van vele.

Mit kell megtisztítani a mosógép takarítása során?

Több alkatrész is van, amire érdemes lesz odafigyelned. Elsősorban ezekkel kell foglalkoznod.

1. A dob tisztítása. ez az egyik aprólékos takarítás a mosógépedben 5 helyen-ból

A legegyszerűbb egy üres mosás elindítása maximális hőmérsékleten és leghosszabb ideig – vízkőoldó szerek hozzáadásával. Ha a természetes szerekre esküszöl, íme két lehetőség:

  • önts több tasak (a dob térfogatától függően 1-6) citromsavat a mosópor-adagoló rekeszbe
  • keverj össze 1/4 csésze szódabikarbónát 1/4 csésze vízzel, és öntsd a mosópor-adagoló rekeszbe, a dobba pedig önts 2 csésze 9%-os közönséges ecetet.

2. Öblítő- és mosószertartály tisztítása

aprólékos takarítás a mosógépben 5 helyen

A legnagyobb problémát az öblítő- és mosószertartály jelentheti. Sokszor hajalmosak vagyunk túl sokat tölteni ezekből a mosáshoz, ami ahhoz vezethet, hogy a tartóban felgyülemlik a felesleg. Ha megfelelő mennyiséget használunk, akkor is lerakódhat belőle valamennyi. Ezt a nedves környezetet pedig imádják a penészgombák és sajnos a mosás során a ruhák közé is bekerülnek majd.

Ha azt veszed észre, hogy az öblítőtartályon fekete foltok éktelenkednek, az bizony penész lesz. Ennek a letakarításához a legegyszerűbb, ha teljes egészében kiszeded a tartályt, majd hypós víz és zuhany segítségével letakarítod az egészet. Érdemes egyébként minden használat után szárazra törölni egy papírtörlővel, így ritkábban lesz szükség a teljes takarításra. Általában ez az alkatrész könnyen eltávolítható a mosógépből. Ha nehézségekbe ütközöl, olvasd el a gép kézikönyvét. A mosópor vagy mosószer, illetve az öblítő maradékai hajlamosak beletapadni a fiókba, nyálkás réteget képezve.                                                                                                                                                                                                   Ha sima vízzel nem tudod lemosni őket, használj egy régi fogkefét a eltávolításukhoz.                                                                       Ezenkívül alaposan tisztítsd meg azt a helyet is, ahol a fiók a mosógéphez csatlakozik.   

3.Mosógép szűrők kiürítése:

                                       

 

                                                                                                  

4. A gumitömítő:

A gumitömítésben gyakran marad víz a mosás után, ezért előfordulhat, hogy idővel penészgomba és áporodott szag jelenhet meg. Ezért időnként óvatosan hajtsd fel a gumitömítést, és töröld le, valamint a közelben található fémrészeket is tisztítsd meg.                               

Ha a gumi nagyon szennyeződött, önts tisztítószert egy szivacsra vagy egy régi fogkefére, és óvatosan dörzsöld át vele a tömítést.                                                                                                                                                                                                     Ezután óvatosan töröld le a maradékot egy puha, száraz ruhával.       

5. A leszerelhető alkatrészek tisztítása:

 

 Tanulmányozd, hogy a vezérlőpanel mely részei távolíthatók el (általában a kezelőgombok). Mosd le őket langyos vízben, és ha még mindig szennyezettek, próbálkozz egy kis tisztítószerrel. Szárítsd meg alaposan a gombokat.

Sokszor a csatlakozások körüli hely is piszkos lehet, ezért használj fogkefét vagy puha szivacsot, hogy megtisztítsd őket. Ezután tedd vissza a száraz gombokat a helyükre.

Rendszeresen ellenőrizd a mosógép ajtózárát is, mert az is ápolást és tisztítást igényelhet.

Nos ezek a sarkalatos problémák az aprólékos takarítás a mosógépedben 5 helyen amit nem mindig takarítunk ki.

Mivel takarítsd ki a mosógépet?

Használj bolti fertőtlenítőket, tisztítófolyadékokat

aprólékos takarításhoz használt vegyszerek

Természetesen rengeteg készen kapható termék van, ami segíthet a mosógép takarításában. A nagy üzletek saját márkás szerei is jók, de találhatsz rengeteg másik változatot is. Ahogy már fentebb említettem ilyenkor érdemes egy üres mosást elindítani a legmagasabb hőfokon.

A fertőtlenítőtől függően ez változhat is, így érdemes mindig átolvasni a flakonra írtakat.

Nagy előnye a bolti készítményeknek, hogy sokáig elállnak és egyszerű a használatuk. Egyetlen flakon mosógép tisztítófolyadék akár évekig elegendő lehet.

Szólj hozzá!