+36 30 935 35 59

cghungary@gmail.com

Ágyi poloska :1-2 tanács mit tegyél és mit ne!

Ágy ipoloska feltehetőleg a Közel-Keletről származik. Melegebb éghajlatú vidékeken gyakrabban előfordul, de lakott területeken szinte az egész világon jelen van. Elsősorban az emberek és a madarak vérszívója. 

Fővárosunk Budapest ágyi poloska fertőzöttsége 1997 óta emelkedik, 2015-ben elkészült a város ágyi poloska térképe, mely több mint 3700 adat alapján mutatja a főváros fertőzöttségének mértékét.

Ágyi poloska
Ágyi poloska

Az ágyi poloska hossza 5-7 milliméter. A kifejlett ágyi poloska barna színű, testét finom szőrök borítják. A hím és a nőstény külsőre hasonló, a nőstény kissé nagyobb. Táplálkozás előtt teste lapos, korongszerű.

A jóllakott ágyi poloska bíborszínű árnyalatot vesz fel. A hátsó pár szárnya teljesen elcsökevényesedett, a félfedők azonban apró pikkelyek formájában megtalálhatóak. Lábain fejlett karmok és tapadókorongok találhatók, melyek segítségével függőleges felületeken is könnyedén mozog.

Miután átszúrta a bőrt, és jóllakott vérrel, teste kitágul. Szájszerve finom szúrósörtéből áll, melynek hegyes végét szondaként használja: gyakran egymás mellett többször is megszúrja a bőrt, mire megtalálja az eret , érzéstelenítő és véralvadásgátló anyagot juttat a szervezetbe és szívásba kezd.

Az ágyi poloska mikor jön elő?

Az ágyi poloska alapvetően éjjeli élőlény, tehát éjszaka támadja meg, nyugalmi állapotban lévő áldozatát. Az ágyi poloska kerüli a fényt, ám ha nagyon rég nem jutott táplálékhoz, akár világosban is előmerészkedik, amikor megérzi az emberi test közelségét.

Hogy néz ki az ágyi poloska csípése?

Az ágyi poloska az éjszaka leple alatt zavartalanul támad: vékony bőrfelületet keres egy ér lecsapolásához, ám a megfelelő területet nem mindig találja meg elsőre – ezért van az, hogy egymás mellett 4-6 piros csípést is találunk. Az ágyi poloska akár egy fél órán keresztül is próbálkozhat, alvó áldozata a szúrásokat nem veszi észre, mert olyan észrevétlenül csinálja, akár csak a szúnyogok. Az ágyi poloska csípése reggel tűnik fel, amikor egymáshoz közel eső, csalánkiütésre emlékeztető piros pontok jelennek meg a nagyobb testfelületeinken, leggyakrabban a nyakon, a háton és a végtagokon.

ágyipoloska csípése

Az ágyi poloska csípés sok más élősködőével szemben nem terjeszt betegségeket, ellenben az ágyi poloska nyála és a seb mellé ürített széklete sok mindenkiből allergiás reakciót vált ki, emiatt az ágyi poloska csípés akár egy hétig is viszkethet. Ha az ágyi poloskák nagyon elszaporodnak ágyunkban és nem teszünk ellenük semmit, egy éjszaka alatt akár több száz csípést is összeszedhetünk!

Hol keressük?

Az ágymatracot, vagy nyitható ágyat felhajtva az alsó kárpit visszahajtásai körül, szerkezeti elemek összeeresztéseinél, csapolásainál jó eséllyel megtaláljuk az árulkodó nyomokat. Az állat általában nem megy mélyre ezekben a búvó lehetőségekben, megelégszik azzal, ha a hasa és a háta egyszerre hozzáér a felülethez, így a kárpitozás lelógó, visszahajtott végét felhajtva találkozhatunk a kellemetlen lakótárssal.

Kiemelten fontos az ágy körüli területek vizsgálata, mint az éjjeliszekrények hátulja, a parketta, a szegélyléc, a konnektor, a falikép hátulja, a polcok mögötti rész, és így tovább.

Mit tehetünk ellenük?

Az ágyi poloska irtás célja a maradéktalan elölés kell, hogy legyen. A textíliákkal viszonylag könnyű dolgunk van: a 60 fokon történő mosás, a szárítógép vagy a vasalás minden fejlődési fokozatukat elpusztítja. A magas hőmérsékletre érzékeny anyagok a fagyasztóládában is kezelhetőek: mínusz 18 fokon 3 nap alatt végezhetünk az ágyi poloskákkal a textíliák károsodása nélkül.

Nehezebb a helyzet a lakás egyéb részeivel. A fent említett burkolati elemek miatt az ágyak kidobása általában nem vezet eredményre, azonban az undorérzés miatt igen gyakori a fekvőhelyek cseréje, még sikeres irtást követően is. A kereskedelmi forgalomban kapható aeroszolos készítmények sora áll rendelkezésre ágyi poloska irtásra, azonban ezek használata általában csak kismérvű, kezdődő fertőzöttség esetén jelentenek megoldást. A tökéletes végeredmény az esetek döntő többségében szakember közreműködésével érhető csak el

Mit ne tegyünk az ágyi poloska ellen?

Ha csípéseket észlelünk magunkon és megbizonyosodtunk róla, hogy ágyi poloska van a lakásban, ne pánikoljunk, semmi értelme! A rovarok jelenléte kellemetlen, de nem veszélyes, viszont, ha lehet, kerüljük egy ideig a vendégeskedést. Sokan a pánik hatására hajlamosak több kárt, mint hasznot okozni. Ezeket NE csináljuk ágyi poloska ellen:

Ne szedjük szét az ágyat!

Az ágyi poloska főként az ágy környékén tanyázik. Azzal, ha szétszedjük az ágyat, rontunk a helyzeten: a poloska megszokta, hol vagyunk, így magától nem megy el onnan, amíg jól tud táplálkozni, azonban, ha szétszedjük az ágyat, a poloskák más, eddig ismeretlen rejtekhelyeket keresnek.

Ne rendezzük át a szobát!

Ugyanaz az indoklás: a nagy rendezkedés az ágyi poloska ellen nem segít, csak szétszórja őket a szobában.

Ne keressük őket a textilek között!

Ne pakoljuk ki az ágyneműt és a szekrények tartalmát: a bezsákolás nem segít, mert az állatok sokáig életben maradnak táplálék nélkül is. Az ágyneműt és a ruhákat viszont érdemes hosszan, 60°-on kimosni.

Ne dobjunk ki semmit!

Az ágyi poloskáktól nem lehet az ágy és a környező dolgok kidobásával megszabadulni, és nincs is értelme. Irtsuk ki őket szakszerűen: használható ágyi poloska csapda házilag, vagy ágyi poloska ellen hívhatunk szakembert is.www.cleanandgo.hu

Ágyi poloska csapda házilag

Az ágyi poloska csapda házilag, szakemberi segítség nélkül is alkalmazható, de csak akkor fejti ki hatását, ha a fertőzés még a kezdeti stádiumban van. Ha sok a rovar, az egyszerű, ragasztásos elven alapuló ágyi poloska csapda nem tudja mindet elfogni. Ágyi poloska csapda hol kapható? Bármilyen kártevőirtásra szakosodott üzletben, háztartási boltban, drogériában beszerezhetünk ágyi poloska elleni szereket.

Ágyi poloska irtás házilag

Próbálkozzunk ágyi poloska csapda helyett vegyszeres irtással! A poloska ellen nehéz védekezni, de próbáljuk meg! Húzzuk le az ágyneműt és azonnal mossuk ki 60°-on, a párnákat és a takarókat együk biztonságos helyre, a poloska nem bújik be a paplanba. Kezeljük ágyi poloskairtó szerrel az egész ágyat: minden apró zugot, ahol megbújhatnak, beleértve a repedéseket, illesztéseket, csavarokat is.

A kezelést ismételjük meg néhány naponként, ugyanis a vegyszerek a petékre nem hatnak! Az ágyi poloskairtás házilag nagyon nehéz és hosszadalmas feladat; ha nem akarunk bajlódni vele, vagy nem tudjuk megszüntetni a problémát, hívjunk szakembert